Kultúr-Péntek 7.0 – óteleki diákokkal online

Az óteleki vendégek beszámolója:

“Az Integratio Alapítvány és a Bartok Béla Elmélet Líceum évek óta megszervezi a Kultúr-Péntek elnevezésű rendezvényt, amely alkalmat ad a vidéken tanuló diákoknak ismerkedni a „nagyvárossal”, barátokat szerezni, új dolgokat kipróbálni.

Az esemény, amelyre az Óteleki Általános Iskola V-VI. osztályos tanulói is hivatalosak voltak, 2020. november 20-án online térben zajlott. Kis Ferenc tanár úr 1000 évre visszanyúló előadásának köszönhetően „időutazásban” volt részünk, amelyből többek között azt is megtudtuk, hogy Temesvár miért Temesvár, és miért nem Begavár (hisz a Bega folyik rajta keresztül). Ezt követően a hallottak alapján diákjaink a bartókos V. osztályosokkal kis csapatokat alkotva mesét írtak a 200 évvel ezelőtti Temesvárról. Amíg a zsűri eldöntötte, hogy melyik csapat írta a legszebb mesét, a gyerekek tovább kalandozhattak a mese világában, ugyanis a Bartók Diákszínpad előadásában megtekinthették A Lúdas Matyi projekt előadást. A mű modern feldolgozása, a minimális díszlet, színpadi kellékek ellenére, még így az online térben is nagyon humoros és élvezhető volt.

Köszönjük szépen a meghívást és a sok tartalmas programot.”

Patakfalvi-Nagy Tünde-Emese (osztályfőnök) és az óteleki diákok

Programfelelős Băruța Krisztina.
Az önkéntescsapat tagjai: Kuglis Albert, Kovács Anita, Kőnig Dávid, Andrásy Tamás, Jakab Árpád, Berta Evelyn, Benke Andreea, Szász Botond, Király Rebeka, Nagy-György Emese, Floca Larissa és Pap Róbert.

A program lebonyolításában Oláh Katalin, Kiss-Pataki Adél és Patakfalvi-Nagy Tünde-Emese osztályfőnökök segítettek.

A program az Integratio Alapítvány és a Bartók Béla Elméleti Líceum partnerségében, és a Városi Tanács támogatásával jött létre.

Temevár címere
Copyright © Integratio. All Rights Reserved