Alapítványunk egyik célja egy olyan ifjúsági, 15–19 éves korosztályú temesvári és Temes megyei közösség létrehozása, akik közelről megismerve az itt működő civil szervezetek tevékenységét, nyitottak lesznek az önkéntesség iránt és aktívan részt vesznek a szervezetek közösségépítő munkájában.

2019 márciusa folyamán a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai osztályfőnöki órákon megismerkedtek néhány helyi civil szervezettel, valamint a korábbi önkéntesek is beszámoltak tapasztalataikról. A bemutatók és a találkozó után 12 diák jelentkezett az alapítvány által meghirdetett önkéntes programra, akik részt vettek egy nyári képzésen, és az ősz folyamán három tevékenység megszervezésében segédkeztek: a IV. Temesvári Magyar Napok (a rendezvény több programjában is besegítettek, viszont a legfontosabb szerepet a Kulturális körhinta program megvalósításában játszották, ahol szervezők voltak), az Őszi Családi Sportnapon a Bartók Béla Elméleti Líceumban és egy téli játékgyűjtés szervezésében, mely szintén a Bartók Béla Elméleti Líceumban zajlott (a begyűjtött játékok vidéki és temesvári óvodákban és iskolákban találtak gazdára).

Az önkéntes fiatalok munkáját a program szakmai koordinátora, Băruță Kriszta felügyelte és segítette. A 3 nagyszabású rendezvényen kívül az önkéntesek rendszeresen összeültek a koordinátorral, hogy kiértékeljék a már megrendezett programokat vagy megtervezzék a következőket. Az utolsó ilyen találkozóra Lippán került sor 2019. decemberében.

A programot a Bethlen Gábor Alap támogatta. 


A programmal kapcsolatos hírek

KultúrPéntek 11.0 – Önkéntesek tábora

Idén július 22-25 között szerveztük meg a Zolti képzési központban a már hagyományossá vált Önismereti tábort az önkéntes csapat számára ...

Önismereti tábor Zoldon

Az ötödik alkalommal szervezett Önismereti tábornak idén is a Zolti Képzési Központ volt a helyszíne. A július 17–e és 20-a ...

Önkéntesség újratöltve – VII. Temesvári Magyar Napok

Az Önkéntesség újratöltve - Erasmus+ Program csapata ezúttal a Temesvári Magyar Napokon tevékenykedett. A helyszínek megismerése és az eligazító találkozó ...

Önkéntesség újratöltve – Interetno fesztivál

Az Önkéntesség újratöltve - Erasmus+ Program második mozzanata a szabadkai Interetno fesztiválon való önkénteskedés volt. Azok a fiatalok, akik a ...

Önkéntesség újratöltve: Erasmus + Program

Július 25-e és 27-e között temesvári fiatalok, az Integratio Alapítány szervezésében, szabadkai fiatalokkal együtt vettek részt a domaszéki Stella Maris ...

Önismereti tábor Zoldon

Az évközben működő önismereti kör tetőpontja a nyári Önismereti tábor. Itt van igazán alkalmunk egymásra hangolódni, megismerni egymás lelki világát, ...

Önkéntesek évértékelője, jutalomjátéka

Az Integratio Alapítvány önkénteseinek évértékelő műhelyét idén december 20-án egy különleges helyen rendeztük meg. Az Önkéntesek a közösségért program ebben ...

VIII. KultúrPéntek avagy Önkéntesek a közösségért

December 3-én szerveztük az idei KultúrPéntek program második fordulóját, amelyen a Bartók Béla Elméleti Líceum V. osztályos diákjai mellett az ...

Kultúr-Péntek 8.0 avagy Önkéntesek a közösségért

Nehéz volt elképzelni, de végül sikerült meg is valósítani. Így jellemezhető az idei Kultúr-Péntek program megszervezése, mivel a járványügyi helyzet ...