Önkéntesség újratöltve – Interetno fesztivál

Az Önkéntesség újratöltve – Erasmus+ Program második mozzanata a szabadkai Interetno fesztiválon való önkénteskedés volt.

Azok a fiatalok, akik a nyár elején együtt vettek részt a domaszéki Stella Maris házban megtartott önkéntes-képzésen, most kipróbálhatták újan szerzett ismereteiket egy nagy méretű nemzetközi fesztiválon. Az ottani elményeikről Berta Evelyn írt:

„Augusztus 22-24. között nekünk, temesvári fiataloknak alkalmunk volt a szabadkai Interetno fesztiválon önkénteskednünk. A fesztivál különböző népek kultúráját, illetve hagyományait mutatja be. A szállás elfoglalása után mi is csatlakoztunk az önkéntes csapathoz, kiknek tagjai a Vajdaságból és Szegedről érkeztek. Segédkeztünk az előkészületekben, majd a fesztivál első napján társasjátékokat vezettünk. Különböző országok híres társasjátékait mutattuk be a kíváncsiskodóknak, akik egyértelműen ki is próbálhatták őket. Szabadidőnkben koncerten, illetve városnézésen vettünk részt. Izgatottan várjuk a Temesvári Magyar Napokat, ahova a nagy csapat többi része is ellátogat és újra együtt önkénteskedhetünk velük.”

Az önkéntesek csapata újra találkozni fog a Temesvári Magyar Napokon, ahol újabb programokkal fogják gazdagítani az eseménynaptárt és segíteni fognak az események lebonyolításában.

A temesvári csapat tagjai: Csata Dorottya, Berta Evelyn, Benke Andreea, Cziprián-Kovács Kinga, Benedek Márk, Szász Botond, Matíz Tamás, Kőnig Dàvid, Juhász Antónia és Băruța Krisztina.

Copyright © Integratio. All Rights Reserved