Önkéntesek évértékelője, jutalomjátéka

Az Integratio Alapítvány önkénteseinek évértékelő műhelyét idén december 20-án egy különleges helyen rendeztük meg. Az Önkéntesek a közösségért program ebben az évben is mintegy 20 önkéntest mozgósított, akik a különböző ifjúsági programokban besegítettek. Mivel szorgalmasak voltak, jutalomban részesültek. A jutalom egyben csapatépítés is volt, hiszen a csapatok egy-egy szabaduló szobában tehették próbára a fiatalok a bátorságukat.

„Elmentünk, aztán bezártak. Kicsit félelmetes volt az elején, aztán teljesen belemerültünk a kutatásba, a jelek megfejtésébe és a rejtélyek feltárásába. Nem volt könnyű, de végül kiszabadultunk. Volt benne izgalom, félelem, idegesség, türelmetlenség, öröm, tudás, kreativitás, csapatmunka, szerencse, vicc és kíváncsiság. Egy olyan élmény volt, amit nehéz elmesélni. Ezt át kell élni, megéri!” – mesélték a program végén az önkéntesek.

Köszönjük az önkéntesek idei munkáját valamint a Bethlen Gábor Alap támogatását!
Băruță Kriszta programfelelős

Copyright © Integratio. All Rights Reserved