Miután az előző évben a tehetséggondozó programunk a média területeire koncentrált (Z generációs kreatív médiaműhely), 2018 őszén a társadalomtudományok iránt érdeklődő diákok számára indítottuk az Élet a rendszerváltás előtt – ifjú kutatók tehetséggondozó programját. Az Élet a rendszerváltás előtt témát az 1989-es események harmincéves évfordulója kapcsán gondoltuk aktuálisnak. A programot meghirdettük a város magyar középiskolásai számára, majd a jelentkezők közül kiválasztottunk tizenkét diákot, akikkel négy mentor foglalkozott az októbertől májusig tartó projekt során.
Részint az volt a cél, hogy a diákok jobban megismerjék az 1989 előtti időszakot, a közösségük múltját, valamint közelebbi kapcsolatba kerüljenek szüleikkel, nagyszüleikkel, az ő szemükön keresztül értve meg az életet a rendszerváltás előtt. Másrészt igyekeztünk megmutatni a diákoknak egy kutatás felépítését, hogy később önállóan is tudjanak kutatni az őket érdeklő témában. Ösztönözni kívántuk a diákokat a kritikai gondolkodásra, az összefüggések felismerésére és az önálló munkára, mindezt tematikus előadások, ötletbörzék, kreatív műhelyek, interaktív csoportos foglalkozások és egyéni mentoring által.
A programot színesítve egy szakmai kirándulást szervezünk Kolozsvárra, ahol megnéztük az Egyetemi Könytár különgyűjteményében található kordokumentumokat és kommunizmussal kapcsolatos anyagokat, a Bálványos Intézetnél megismerkedtünk fiatal kutatókkal, akiket ki lehetett faggatni a kutatói pálya szépségeiről és nehézségeiről, miután beszámoltak az aktuális kutatási témájukról. Kikapcsolódásként városnézés, és egy színházi előadás megtekintése is szerepelt a programban.
Végül a projekt zárásaként májusban egy konferencián mutatták be a nyilvánosság előtt az elkészült munkákat az ifjú kutatók. Előtte felkészítettük őket az előadás megtartására, a bemutató összeállítására, valamint a mentoraik is segítettek nekik az egyéni fejlődésben. A konferenciára meghívtuk a diákok szüleit, nagyszüleit, és mindazokat az interjúalanyokat, akikkel a kutatás során kapcsolatba kerültek.
A program előkészítése 2018 júliusában kezdődött, és 2019 júniusában zártuk le.
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatta.

A programmal kapcsolatos hírek:

Kisfilm készült a tehetséggondozó programról
Bővebben

Diákkonferencia a rendszerváltás előtti életről
Bővebben

Mit tudtak meg a mai diákok a rendszerváltás előtti életről?
Bővebben

Diákkutatók tanulmányútja Kolozsváron
Bővebben

Élő könyvtár
Bővebben

Élet a rendszerváltás előtt – Ifjú kutatók tehetséggondozó programja
Bővebben