Új feladatokkal gazdagodott a Keresd a párját magyarságismereti játékunk!

 

 

Három új feladatot dolgoztunk ki 2015-ben a Keresd a párját játékhoz.

 

Az első a Temes megyei települések című feladvány.

A játékosok Temes megyei magyarlakta településekről tudhatnak meg érdekességeket, ugyanakkor megismerhetik a település jellegzetes épületét vagy köztéri szobrát.

Íly módon is megismerkedhetnek Végvárral, Nagycsanáddal, Torontálkeresztessel, Ótelekkel, Újmosnicával, Újszentessel, Igazfalvával, Zsombolyával, Nagybodófalvával és Szapáryfalvával.

 

Második játékunkban azt kell kideríteni, hogy 'Kik a régió személyiségei'?

Egy másik újonnan kidolgozott feladványban térségünk (Temesvár és környéke) néhány neves személyiségével ismerkedhetnek meg a játékosok.

A Ki kicsoda? típusú játékban Klapka György, Geml József, Bolyai János, Bartók Béla, Franyó Zoltán, Jecza Péter, Hunyadi János, Szabolcska Mihály, Révai Miklós és Székely László nevével találkozhatnak.

 

Harmadik játékunk hungarikumokat foglal magába.

Ebben a feladványban a magyar nemzeti értékeké a főszerep. A játékosok megismerhetik vagy felismerhetik a makói hagymát, a tárogatót, a matyó népművészetet, a mohácsi busójárást, a Béres cseppet, a bajai halászlét, a Zsolnai porcelánt, a magyar akácmézet, a solymászatot és a halasi csipkét.

 

Élményszerű tanulást kíván az Integratio Alapítvány csapata.

 

A Non-formális tanulási módszerekre alapuló magyarságismereti játék bemutatása a szórványvidéken program támogatója a Bethlen Gábor Alap.

 

 


Copyright © 2006-2011 Integratio. Minden jog fenntartva.
web & design: sandorosz