Temes megyei magyarok Európában 2010

Felhívás

 

Mind 1989 előtt, mind pedig a rendszerváltás után jellemzőnek mondható az, hogy Temes megyét nagy számban hagyták el a magyar közösség tagjai, a diktatúra megszorításai elől menekülve, vagy csak egyszerűen jobb életre vágyva. Az elvándorlások, habár okait a társadalmi folyamatokban is kereshetjük, egyén motivációkon alapszanak, amelyek ugyancsak a történelemhez tartoznak. Az Integratio Alapítvány szakmai műhelyt hirdet olyan fiataloknak, akik a nyolcvanas-kilencvenes évek zavaros történelmi ideje iránt érdeklődnek, illetve akik fontosnak tartják a megye mikro-történelmének feltárását vagy csak megismerkednének a társadalomtudomány egy sajátos módszertanával, amely az életpályák kutatásában érhető tetten.

 

Célcsoport: a Temes megyében tanuló 14-25 éves korosztályból jelentkező magyar anyanyelvű csapatok A program a következő tevékenységekből áll:

 

1. A játék meghirdetése – célja olyan Temesvárról elszármazott magyar személyek felkutatása, akik vállalják, hogy beszélnek eltávozásuk okairól, a régióhoz fűződő kapcsolataikról és az ő emlékeikben élő Temes megyei magyarságról és kapcsolathálójáról.

 

2. Adatgyűjtés, bemutató elkészítése – a módszertani szakemberek segítségével a vállalkozó diákok elkészítik a kiválasztott személy poszterét és bemutatóját, különös hangsúlyt fektetve karrierjére, eltávozásának okaira, itthon maradt és új otthonában kialakított kapcsolathálójára és a régióhoz és a Temes megyei magyarsághoz fűződő kapcsolataira, emlékeire.

 

3. Bemutató és szakmai előadás – a résztvevő diák-csapatok bemutatják az elkészített posztert, egymásnak és a többi diáknak, egy ismert társadalomtudós előadást tart a kivándorlásról és a diaszpóráról

 

Jelentkezni, az Alapítvány email címén (integratio.foundation [kukac] gmai.com) lehet 2010. november 1.-ig. A jelentkezési űrlap innen tölthető le.

A program támogatója a Szülőföld Alap.

Copyright © 2006-2011 Integratio. Minden jog fenntartva.
web & design: sandorosz