Beszámoló

A Integratio Alapítvány, a Jakabffy Elemér Alapívánnyal, a budapesti Politológiai Párbeszéd Társasággal és a Thaisz Elek Alapívánnyal közösen egyetemi hallgatóknak szervezett műhelygyakorlatot Kolozsváron május 22. és 24-e között Civil vs. politikum címmel.


A rendezvény két helyszínen is zajlott, a délelőtti előadások a Jakabffy Elemér Alapítvány olvasótermében, míg a délutániak a Piccolo Italia Panzió tusványosi hangulatot idéző kerthelyiségében. A program célja a civil szervezeti élet és a politikához fűződő viszonyának megismertetése, illetve a diákok – a témával kapcsolatos – kutatásra való ösztönzése, belföldi és külföldi helyzet összehasonlítása és nem utolsó sorban szakmai kapcsolatok megteremtése.


A kolozsvári találkozót a szervezők bemelegítőnek szánták, hiszen a résztvevő húsz diák ismert politológusok elméleti előadásait hallhatták a témáról. Pénteken Bakk Miklós tartott előadást az RMDSZ és a civil szféra viszonyáról, szombaton Székely István a rendszerváltás utáni erdélyi magyar civil szféra alakulásáról, Krizmanits József, a Politológiai Párbeszéd Társaság egyik alapítója, pedig a magyarországi civil szféra helyzetéről beszélt. A hétvége üde színfoltjának bizonyult Krizmanits József a Közel-Keleti civil szféra létezéséről/hiányáról tartott előadása, illetve Bognár Zoltán gazdag és érdekes példákkal teletűzdelt bemutatója a Nyugat-Európai autonómia-modellekről. A rendezvényt a résztvevők kerekasztal beszélgetése zárta, ahol megtárgyalták a témával kapcsolatos számukra is elérhető kutatási lehetőségeket. Ez azért is fontos, mert részvételükkel a diákok az elméleti előadások és képzéseken való részvételük mellett saját kutatás kiválasztását és véghezvitelét is vállalják. Az előadások mellett, a program lehetőséget nyújtott az eszmecserére és ismerkedésre is.


Az Integratio Alapítvány munkatársaitól megtudtuk, hogy a rendezvénynek folytatása is lesz, hiszen a résztvevők következő alkalommal a Tusványosi Nyári Szabadegyetem keretén belül találkoznak, ahol a téma civil megközelítéseinek megismerése mellett különböző civil szervezeti modellezéseken és szimulációkon vesznek részt. Emellett, a program záróakkordjaként a résztvevő diákok a témában elvégzett saját kutatásaikat is bemutathatják egy, szeptemberben vagy októberben megrendezésre kerülő szeminárium keretén belül.


A rendezvény megvalósítását az Európai Unió Youth in Action programja támogatja.

Copyright © 2006-2011 Integratio. Minden jog fenntartva.
web & design: sandorosz