EU - learning

 


Az Integratio Alapítvány 2005-ben sikeresen pályázotta FORNETTI ROMÁNIA által támogatott és a szatmári CREST Forrásközpont által lebonyolított„Civil Társadalom Fejlesztéséért ” pályázati kiírására, az ’’EU-learning.Diákok interaktív módszerekkel való képzése az Európai Unióról’’ c. projekttel. A projekt lényege, hogy gimnazista diákok a szokványostól eltérő módon tanulhassanak meg fontos dolgokat az Európai Unióról, ezért, egy, a program keretében kiválasztott és képzett középiskolai diákcsoport a temesvári Bartók Béla Líceumból, érdekes pantonimjátékkal szemléltetve mesélt, illetve tanított meg a gimnazistáknak EU-s tudnivalókat, mindezt egy EU-Karaván keretén belül, mely a programban résztvevő 6 temesvári és vidéki iskolában zajlott. Az előadás nyomán lokális EU-csoportok alakulnak, melyek jelen weboldal segítségével, valamint a középiskolai diákok segítségével fölkészülnek egy végső Eu-s versenyre, ahol a programban résztvevő iskolák csapatai megmérkőznek egymással. Ugyanakkor a program során készült anyagokat ingyenesen a résztvevő iskolák rendelkezésére bocsájtjuk, így próbálván elősegíteni azt, hogy ők is tudjanak hasonló rendezvényeket, versenyeket szervezni.

Copyright © 2006-2011 Integratio. Minden jog fenntartva.
web & design: sandorosz